A felszólalók többsége a miniszterelnök kemény bírálata mellett külön köszönetet is mondott Gyurcsány Ferencnek azért, hogy a lehető legjobb ingyenreklámot biztosította a lapnak.
Széles Gábor és Bayer Zsolt többekkel együtt egy Ikarus-busszal érkezett a helyszínre, ahol tapssal fogadták őket. Több tüntető árpádsávos és nemzeti színű lobogót tartott a kezében. Többen azt skandálták: "Gyurcsány, takarodj!" A megmozdulást Széles Gábor televíziója, az Echo TV egyenesben közvetítette. A kamerák egy pillanatra mutatták azt is, hogy a tömegben néhányan összeverekedtek.
A rendőrség lezárta a Kossuth tér egy részét az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium előtt, a 2-es villamos a tüntetés ideje alatt nem járt. A tüntetést követően az emberek többsége a Kossuth téri metróállomásra özönlött be, ezért rendőri irányításra volt szükség a mozgólépcsőknél.
A Magyar Hírlap hétfőn közölte Bayer Zsolt hosszú írását a veszprémi kézilabdásokat ért gyilkos támadásról "Betelt a pohár" címmel. Másnap a kormányszóvivő közleményben tudatta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra kéri valamennyi állami intézményt és állami tulajdonú vállalatot, hogy szüntesse meg a lap előfizetését.
Az illetékes vagyonkezelő szervezeten keresztül a kormányfő arra utasítja az érintett állami vállalatokat, hogy szüntessék be a fizetett hirdetések és a reklámok megjelentetését a Magyar Hírlapban.
A miniszterelnök utasította a rendészeti és igazságügyi minisztert, hogy készítse elő a megfelelő sajtóetikai vagy jogi eljárást a Betelt a pohár című írással kapcsolatban.
Tüntetés a Kossuth téren, nem jár a 2-es villamos
Mintegy két és fél ezren tüntettek a Magyar Hírlap bojkottja ellen és a sajtószabadság mellett pénteken Budapesten, a Kossuth téren.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.