Erről Bencze József országos rendőrfőkapitány az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának azon az ülésén beszélt, ahol a testület a rendészeti minisztert hallgatta meg. A rendőrfőkapitány egy képviselői kérdésre elmondta, hogy az ügy két védett tanúja már korábban pontosan elmondta - egymástól függetlenül -, hogy kik vettek részt a bűncselekményben. Bencze főkapitány szerint épp ezért már hetek óta vita van a rendőrség és az ügyészség közt, a rendőrség ugyanis azt szeretné, ha nyílttá tehetnék ezeket az információkat, hogy utána már nyílt eljárásban tudjanak bizonyos nyomozati lépéseket végrehajtani.
Mint emlékezetes, 2007. február 13-án hajnali fél egy után néhány perccel egy géppisztolyból több lövést adtak le az ORFK Teve utcai épületére. Személyi sérülés nem történt, viszont több ablak is betört: a kár 27 millió forint volt. Az ügy nyomravezetőjének először öt- majd tízmillió forintot ajánlottak fel, a tettes kilétéről mégsem derült ki eddig semmi.
A nyomozó hatóság akkor annyit állapított meg, hogy a lövéseket a Déryné köz és az Angyalföld utca kereszteződéséből, a József Attila Színház művészbejárata közeléből adták le. A nyomozás során kihallgatták a szomszédos épületek hatszáz lakásának lakóit, taxisokat és az Árpád hídi aluljáróban élő hajléktalanokat is.
Fordulat a rendőrpalota ügyében
Hónapok óta pontosan tudja a rendőrség, kik lőttek rá két éve a Teve utcai rendőrpalotára - értesült a HavariaPress.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.