Bácskai János kezdeményezését azzal indokolta, hogy a MSZP-s jelölt a kampány során nem nagyon beszélt a programjáról, nem derült ki, mi az, amit tenni akar Ferencvárosért. "Ezért én azt kérem az MSZP-s jelölttől, hogy ne bujkáljon tovább, és vitatkozzunk egyet, vitassuk meg, mit gondol a közéletről, a politika országos, fővárosi és kerületi szintjéről" - mondta a Fidesz-KDNP kerületi jelöltje.
A politikus kérdésre válaszolva úgy vélte, hogy nyilvánvalóan egy televíziós vita lenne a legcélszerűbb, hiszen az jut el a leggyorsabban az emberekig, de hogy pontosan hol vitatkozzanak, az szerinte MSZP-s jelölt válaszán múlik. Arról, hogy mikor lenne a televíziós vita, Bácskai azt mondta: ő bármikor rendelkezésre áll.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a kerületi televízióban a január 11-i érvénytelen első forduló előtt, és a most vasárnapi második forduló előtt is volt egy "úgynevezett vita" az összes jelölt részvételével, de szerinte ez elég "vérszegény" volt, és az MSZP-s programból semmi nem derült ki.
Arra a kérdésre, hogy most többi jelölttel is vitatkozna-e, Bácskai János azt mondta: a többi jelölt programja ismertebb, már elég jól kifejtették a választók előtt.
Bánsághi Tamás, az MSZP IX. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje közölte, hogy megdöbbenti Bácskai nyilatkozata, miszerint nem ismeri a programját, hiszen több alkalommal is volt televízió vita a ferencvárosi országgyűlési képviselőjelöltek között.
A politikus közleménye szerint minden párt jelöltje ott volt a IX. kerületi helyi televízióban tartott vitaműsorokon, valamint az m1 Nap-kelte című műsorába is valamennyi párt jelöltjét behívták, amit a Fideszén kívül a többi jelölt elfogadott. A szocialista jelölt utalt arra, hogy a Fidesz és a KDNP 2006 októbere óta bojkottálja a Magyar Televízió reggeli műsorát. Most pénteken szintén meghívták a Nap-keltébe az összes jelöltet vitázni, reméli, Bácskai is jelen lesz, ha ennyire fontosnak tartja a nyilvános televíziós vitát.
Az időközi választást azért kell megtartani, mert Gegesy Ferenc, az IX. kerület polgármestere még tavaly lemondott parlamenti mandátumáról. A választás január 11-i első fordulója érvénytelen volt, a második fordulót most vasárnap tartják.
A Bácskai Jánoson és Bánsághi Tamáson kívüli indulók: Szegedi Csanád, a Jobbik, Várady Tibor, a Humanista Párt és Paulik Péter, a Magyar Kommunista Munkáspárt jelöltje. Az SZDSZ-es John Emese az első forduló után visszalépett.
Ferencvárosi koktél: finisben a választási kampány
Televíziós vitára hívta ki a ferencvárosi időközi parlamenti választás fideszes jelöltje, Bácskai János az MSZP színeiben induló Bánsághi Tamást. A szocialista politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy a fideszes jelölt nem ismeri programját, és közölte, Bácskai Jánosnak többször is lett volna alkalma vitázni a televízióban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.