A közleményt aláíró Balog Zoltán, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság fideszes elnöke és Semjén Zsolt, a KDNP vezetője szerint a demonstrációt egyértelműen megfélemlítő szándékkal hívták össze a "hivatásos tüntetésszervezők".
Az ellenzéki politikusok közös állásfoglalásukban kifejtették, hogy politikai nézeteit Magyarországon mindenkinek joga van a törvényes keretek között kifejezni, akár utcai tüntetésen is, ugyanakkor nem szabad a vallási közösségek szent helyeit politikai csatározások színterévé tenni.
Akár az esztergomi bazilika, akár a debreceni nagytemplom, akár más templom vagy vallási kegyhely méltóságának megsértése joggal botránkoztat meg felekezeti különbségektől függetlenül minden jóakaratú, hívő és nem hívő embert - közölték az ellenzéki politikusok.
Fidesz-KDNP: elfogadhatatlan a zsinagóga elé tervezett tüntetés
A Fidesz és a KDNP hétfőn közleményben utasította el, hogy Budaházy György és Toroczkai László a Dohány utcai zsinagóga elé hívott össze tüntetést.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.