Romsics Imre, a kalocsai választókerület MDF-es országgyűlési képviselőjelöltje 2006 márciusában egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a fideszes Bagó Zoltán fenyegetéssel próbálta rávenni, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. A beszélgetésről titkos hangfelvételt készített az MDF-es politikus, amelynek részleteit nyilvánosságra hozta. A Fidesz az ügy miatt visszaléptette Bagó Zoltánt a képviselő-jelöltségtől és a pártból való kizárását is kezdeményezte, Orbán Viktor pártelnök pedig az eset miatt levélben kért elnézést Dávid Ibolyától, az MDF elnökétől.
Bagó Zoltán - akit végül nem zártak ki a Fideszből, és a 2006-os önkormányzati választáson képviselőjelöltként indítottak - az ügy miatt polgári peres eljárást indított, és büntetőfeljelentést is tett rágalmazás és magántitoksértés miatt.
A fideszes politikus elmondta: a kecskeméti bíróság kedden neki adott igazat a polgári peres ügyben és megállapította, hogy Romsics Imre valótlant állított, amikor azt mondta: "Bagó Zoltán fenyegetőzött és ígérgetett, megdöbbentő módon, kommunista módszerekre emlékeztetve fenyegetett meg, hogy amennyiben úgy döntök, hogy mégis elindulok a 2006. évi országgyűlési választásokon, veszélybe kerülhet munkám, egzisztenciám".
A bíróság első fokon nem jogerősen jó hírnév megsértése miatt marasztalta el az MDF-es politikust - tette hozzá Bagó Zoltán. Mint mondta, az ítéletnek egyelőre csak szóbeli indoklása volt, a bírónak 30 napja van, hogy írásba foglalja, a fellebbezésre pedig 15 nap van.
A büntetőügyben még nem is tűzték ki a tárgyalás napját, a polgári perben pedig - ha van fellebbezés - őszre várható a következő tárgyalás - mondta Bagó Zoltán, aki arról is beszélt, hogy 2006-ban etikai eljárás indult ellene a Fideszen belül, de a döntést a jogerős bírói ítéletig felfüggesztették.
Romsics Imre azt mondta: nem tud arról, hogy a bíróság ilyen döntést hozott volna, ő maga nem kapott értesítést a tárgyalásról. Hozzátette: ha mégis ilyen döntés született, természetesen fellebbezést nyújt be. Az MDF-es politikus hangsúlyozta: továbbra is fenntartja korábbi állításait, miszerint Bagó Zoltán megfenyegette a 2006-os országgyűlési választások előtt, és bízik abban, hogy a bíróság kimondja igazát.
Zsarolási ügy: Bagó pert nyert Romsics ellen
Bagó Zoltán, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés fideszes alelnöke első fokon, nem jogerősen pert nyert az ellen az MDF-es politikus ellen, aki még a 2006-os országgyűlési választások előtt fenyegetéssel vádolta meg; az ügyről Bagó Zoltán nyilatkozott szerdán az MTI-nek.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.