Bár a pártelnök és a Fidesz vezérkarának néhány meghatározó személyisége is valószínűbbnek érzi, hogy előre hozott választások helyett 2010-ben lesznek legközelebb országgyűlési választások, a Népszabadság értesülései szerint mégis indokoltnak tartják a felkészülést, illetve a készenlétet, mert "bármelyik percben történhet valami a belpolitikában".
A márciusi népszavazás után Kubatov Gábor pártigazgató és Nyitrai Zsolt operatív igazgató feltérképezte és értékelte a választókerületeket és a Fidesz mozgósítási erejét - írja a napilap, amelynek információi szerint a pártvezetés többnyire elégedett volt a statisztikákkal és a választókerületek tevékenységével. A párttagság egy része ugyanakkor - köztük fideszes és kereszténydemokrata parlamenti képviselők is - a népszavazás és a kisebbségi MSZP-kormányzás kezdete óta egyfajta türelmetlenséget, a "várakozásba való belefáradást" éreznek - áll a lapban.
A keddi tanácskozás és Orbán Viktor helyzetértékelése egyszerre operatív fontosságú, s szimbolikus jelentőségű. A választókerületek számba vétele jelezheti, hogy "riadókészültség van", a Fidesznek készen kell állnia arra, hogy akár másnap a kormányrúdhoz állhat.
Népszabadság: riadókészültség a Fideszben
Orbán Viktor ma elindítja a választásokra való felkészülést: összehívta a választókerületek elnökeit, a Fidesz-KDNP frakciószövetséget, valamint a fideszes polgármestereket, és helyzetértékelést ad nekik - írja keddi számában a Népszabadság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.