"A fő téma a demográfiai helyzet alakulása; ennek elemzése lesz a téma. (...) A tények mellett az okokat és a lehetséges megoldásokat is fel kell sorolni" - fogalmazott Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselője, a párt alelnöke.
A politikus szerint e téma napirendre tűzését indokolja, hogy Magyarországon évente mintegy 40 ezerrel alacsonyabb a születések, mint a halálozások száma. Harrach Péter a népességfogyás okai között említette például, hogy manapság az első gyermek vállalásának életkora kitolódott. Ugyancsak a gyermekvállalási kedvet rontja, hogy a házasság és a család intézménye válságban van, valamint a gyermeknevelés biztonsága is hiányzik - tette hozzá.
A politikus szerint e problémára csak indirekt módon lehet megoldást találni. Így például a párt álláspontja szerint a gyermeknevelés biztonságát a családi adózással lehetne megteremteni. Emellett a gyermekes anyák foglalkoztatásának ösztönzése is fontos lépés lenne a jelenlegi trend megváltoztatásához. A demográfiai helyzettől nem választható el a nyugdíjas korosztály helyzetének alakulása, a nyugdíjrendszer milyensége sem. Ez érintőlegesen természetesen szóba került az ötórás időkeretben tervezett vitanapon, ám e téma önálló vitanapot érdemelne - tette hozzá.
Arra a felvetésére, hogy a párt szorgalmazza-e az abortusztörvény bármilyen változtatását, szigorítását, Harrach Péter azt mondta: a véleményük természetesen megvan e kérdésről, ám bármilyen módosításhoz társadalmi és politikai konszenzus szükséges. Így "ezt a kérdést nem szeretnénk felvetni" most.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke még tavaly novemberben jelentette be, hogy a kereszténydemokrata frakció parlamenti vitanapot kezdeményez a tavaszi ülésszakon a demográfiai helyzet áttekintésére.
Fogy a magyar, parlamenti vitanapot kezdeményezett a KDNP
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) által kezdeményezett február 20-ai parlamenti vitanapon tekinti át a Ház a hazai demográfiai helyzetet - mondta Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselője, a párt alelnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.