Kocsis Máté azt mondta, hogy a választási eljárásról szóló törvény nem teszi lehetővé, hogy a választások tisztasága és törvényes rendje érvényre jusson. "Álláspontom szerint tarthatatlan, hogy egy - a választások tisztaságáért és törvényes rendjéért felelős - bizottság nincs abban a helyzetben, hogy hatékonyan fel tudjon lépni a választási visszaélések ellen. A nyilvánvaló jogsértések szankcionálása egyrészt a törvény hiányosságai, másrészt a bizottságok merev jogértelmezése miatt ellehetetlenül" – olvasható a delegált nyílt levélében.
Kocsis Máté egyik kirívó példaként megemlítette, hogy az MSZP támogatására buzdító telefonos üzenet a Legfelsőbb Bíróság végzése szerint országosan kampánycsendsértő volt, amely egy ilyen kiélezett választási küzdelemben önmagában is sorsdöntő lehet. A jogkövetkezmények mégis elmaradtak – tette hozzá.
A Fidesz-KDNP által delegált tag, aki bizottsági tagként teljes függetlenségét hangsúlyozta, kitért arra, hogy a Fővárosi Választási Bizottság számtalan esetben megállapította ugyan a jogsértést, ez azonban a választások menetét nem befolyásolta. A választási bizottságok a választók érdekvédő szervei.
"Lemondásom fő oka, hogy fiatal korom miatt nem kívánok legitimálni egy ilyen, véleményem szerint az állampolgárok jogait és a szavazás tisztaságát durván sértő választást. Az érintettek választások lebonyolításában tanúsított szemlélete nagyon veszélyes vizekre visz, gyökeresen eltérve azon mércétől, melyet többek között a T. Elnök Úr a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásai során, a demokrácia felépítése érdekében felállított" – írta lemondását indokolva Kocsis Máté, aki arra kéri a köztársasági elnököt, hogy mint a törvényesség legfőbb őre, kísérje fokozott figyelemmel a választások lebonyolítását, és legyen különös tekintettel a választások során tudomására jutott visszaélések súlyára és mértékére.
Választási visszaélések miatt mond le egy fiatal fideszes delegált
Az államfőhöz intézett nyílt levélben jelentette be lemondását csütörtökön a Fővárosi Választási Bizottság egyik tagja, Kocsis Máté, aki azzal indokolta lépését, a 2006-os választások tisztasága számára alapjaiban kérdőjeleződött meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.