Ma megnyitjuk a magyar szolidaritás következő éveit: négyet, nyolcat és húszat. Együtt sikerülni fog! - jelentette ki Mikola István a rendezvényen. A párt országos listájának második helyén szereplő politikus, aki papírból olvasta beszédét, kiemelte: az egészségügyi közvagyon nem lesz ingatlan-spekuláció áldozata. Hangsúlyozta, hogy az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak felelős, áldozatos munkájukhoz méltó fizetést kell biztosítani. "Mi építeni fogunk és nem rombolni" - mondta Mikola.
A választási győzelme esetén a Fidesz megerősíti a társadalombiztosítás egységét, "nem kellenek versengő magánbiztosítók", amelyek sehol sem az elesettek, a betegségben szenvedők üdvét szolgálják.
Mikola István furcsának nevezte, hogy a miniszterelnök szombaton azt mondta, ők az elsők, a Fidesz pedig második. A Fidesz számára "mindenki fontos, az is, aki az élen jár és az is aki a keresztet cipeli". Az egészséges életmódnak kiemelt értékként kell szerepelnie a köztudatban, mindennapos testnevelés és egészségtan oktatása szükséges az iskolákban.
"Új politikára van szükség, társadalmi, gazdasági fejlődésre, ezt csak egészséges emberekkel lehet csinálni" - jelentette ki Mikola István, aki szerint nemzetegyesítésre van szükség, a nemzeti kultúra ápolására, szolidaritásra, családok támogatására és hitre.
A politikus arról beszélt, hogy el akarják őket lehetetleníteni, őt is, de ez nem fog sikerülni. "Nem hagyjuk, nem hagyjuk" - zúgott a tömeg ütemes válasza.
A politikus szerint most az egészségügyi közvagyonra, a földre fáj a kormányoldal foga.
Mikola: el az enyves kezekkel!
A kórházakat nem adjuk, a magyar egészségügy nem lesz fizetős, el az enyves kezekkel! - mondta a Fidesz miniszterelnök-helyettes jelöltje a párt nagygyűlésén a Kossuth téren.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.