Ugyanakkor a 65 év felettiek dobozonkénti 100 forintos jelképes áron vásárolhatják meg a daganatos betegségek elleni gyógyszereket, a szív- és érrendszeri betegségek generikus, valamint a cukorbetegség szájon át szedhető gyógyszereit - mondta Mikola István Abasáron, a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje a párt kampánygyűlését megelőzően. Ez összességében egy 40-43 milliárd forintos tétel évente, vagyis jelentős segítséget jelent a lakosság azon rétege számára, amely a legnehezebben viseli el a növekvő terheket – tette hozzá.
„Természetesen ki fogjuk fizetni, nem tehetünk mást” – fogalmazott Mikola István nővérek hűségjutalmával és az orvosok ügyeleti díjának a kifizetésével kapcsolatban. Utóbbi – 2004. május 1-ig visszamenőleg – 36 milliárd forintot jelent, a jövőben pedig évente mintegy 20 milliárd forintnyi többletkiadást. Ugyanakkor a hűségjutalom, ami négyévente egy évnyi teljes fizetést jelent, 103 milliárd forintos összeg.
Arról is szólt, hogy a háziorvosi ellátás tervezett átalakítása során duplájára kívánják emelni a finanszírozás mértékét, ugyanakkor egy kézbe kerül a praxisjog, az ellátási felelősség és a tulajdon. A kamarai törvény módosítása nyomán új orvosi jogállásként bevezetik a szabad szellemi foglalkozású szakorvosi létrendszert, amelytől a paraszolvencia kiváltását várják. Ebben az esetben ugyanis a szakorvos a szakorvosi tevékenységet jogszabályban meghatározott díjtételekkel számolhatja el – mondta az ellenzéki politikus.
Végül leszögezte, hogy „nem csinálunk üzletet az egészségügyből, az államnak érvényesítenie kell a felelősségét, nem tolhatja át ezt magánbefektetők, vagy kisemmizett önkormányzatoknak a nyakába. Az állam felelős a polgárok egészségügyi ellátásáért, és ezt a felelősségét az egységes társadalombiztosítási rendszeren keresztül kell tennie” – mondta a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje.
Mikola ingyen lázcsillapítót és 100 forintos szívgyógyszert ígér
A Fidesz választási győzelme esetén a jövőben ingyen juthatnak hozzá a három év alatti gyerekek a lázcsillapítókhoz és az allergia elleni gyógyszerekhez – nyilatkozta Mikola István.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.