„Orbán elnök úr helyettese Pécsett elég erősen fogalmazott. Bevallom, nem is értem, mit ért valaki azon, hogy a hatalomnak korlátoznia kell az egyén parttalan szabadságvágyát. Kikelni a fiúk ellen, akik fülbevalót hordanak, kikelni a technozene ellen egy politikusnak ma, 2006-ban ... – nem látom ennek értelmét, okát, nem értem, hogy mire való ez” – írta a kormányfő blogjában csütörtökön.
A kormányfő álláspontja szerint a, 70-es, ,80-as évek mondatai ezek, és már akkor is csak az vette komolyan, aki mondta. „Ez lenne a szabad polgári Magyarország eszménye? Azt mondják nekünk a politikusok, hogy korlátozni kell a bennünk lévő szabadságvágyat?” – tette fel a kérdést.
Gyurcsány Ferenc azt írta: „talán Hiller István mondta, hogy Orbán Viktor a szó, Mikola István a szándék. Nos, igen. Ha valaki arról beszél, hogy a hatalom érdekében szavazati jogot adna a határon túliaknak, majd ennek a hatalomnak a birtokában korlátozná az egyén szabadságvágyát, az már nem csak Mikola úrnak a személyes véleménye”.
„Mert talán éppen Orbán Viktor mondta azt, hogy Mikola úr több, mint program. Ezt ugyan én nem értem, mit jelenthet, de annyi világos, hogy ezek után komolyan kell venni, ha pedig komolyan kell venni, akkor beleborzongok abba, amilyen Magyarország-képet ezek a mondatok sugallnak. Nem titkolom, mély meggyőződésem, hogy az ország többsége azt mondja, hogy ebből a politikából köszönöm, nem kérek” – írta a kormányfő.
Gyurcsány beleborzongott Mikola szavaiba
Értetlenségének adott hangot Gyurcsány Ferenc kormányfő internetes naplójában Mikola István Pécsett tett kijelentéseivel kapcsolatban, amelyek véleménye szerint a hetvenes, nyolcvanas évek mondatai.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.