Gyurcsány Ferenc „felszólalásában kifejtette, hogy a mintegy 700000 magyarországi mélyszegénységgel a piacgazdaság szempontjából nem lehet mit kezdeni, le kell mondani arról, hogy őket a munkaerőpiacra visszahozzák” - áll a Lungo Drom elnöke, Farkas Flórián Fideszes országgyűlési képviselő által nyilvánosságra hozott közleményben. Az elnök szerint a kormányfő számukra az állami eltartott státuszt, legfeljebb közhasznú munkából történő vegetálást szánja.
Farkas Flórián felháborítónak tartja a kormányfő azon javaslatát, hogy a legszegényebbek esetében „meg kell szakítani a generációs láncot”, azaz a gyermekek nevelését a családok helyett állami intézményekre kell bízni.”Ez II. József és Mária Terézia cigányellenes intézkedéseit juttatja eszünkbe, akik hasonlóképpen, a gyermekek szülőktől való elszakításával kívánták jobbágy sorba felemelni a cigányokat.
„A képviselő szerint a „miniszterelnök kerüli a cigány szót, de a leírásából kitűnik, hogy főképpen rájuk utal”.
A Lungo Drom azt követeli, hogy a mindenkori kormány a generációs lánc megszakítása nélkül nyújtson a jelenleginél sokkal több intézményes segítséget a szegény és főként a legszegényebb családoknak.
Teleki László, az esélyegyenlőségi minisztérium államtitkára a Lungo Drom tiltakozására reagálva azt mondta, hogy a rendszerváltás óta a Gyurcsány-kormány tett elsőként olyan lépéseket, amelyek a jóléti rendszerváltás irányába tudták elvinni azt a réteget - köztük a magyarországi cigányokat is -, amelyről Farkas Flórián beszél. Az államtitkár az oktatás és a foglalkoztatás terén tett lépésekre, a minimálbér adómentessé tételére emlékeztetett. A kormány uniós és hazai forrásból egyaránt kiemelten segíti a cigányságot, és a roma-ösztöndíjak összegét is emelkedett - mondta.
Jelentősnek nevezte az államtitkár a romafoglalkoztatás érdekében tett erőfeszítéseket, amelyeken belül kiemeltnek nevezte a 2005 végén elindult - hétmilliárd forintos - közmunka-programot. Ennek során 25 ezer főnek adnak munkát, akiknek a fele roma - mondta
Teleki László. A generációs lánc megszakításával kapcsolatos kijelentésre reagálva azt mondta, hogy vannak olyan roma családok, amelyek nem tudják úgy iskolába járatni a gyerekeiket, ahogy szeretnék. „Ezért fontosnak tartom, hogy vannak olyan lehetőségek, amelyekben (...) a család és az intézmény kapcsolatát erősítve” próbálják biztosítani a feltételeket. Elmondta, hogy mintegy tíz éve Farkas Flórián hozta létre a Roma Esély szakiskolát Szolnokon, ahol szintén kollégiumi ellátás keretében tanulhatnak a roma gyerekek. „Farkas Flórián a saját alapítványi iskolájával megy szembe, amikor így nyilatkozik."
A Lungo Drom felháborodott Gyurcsány kijelentésén
„A felvilágosult abszolutista uralkodók cigányügyi rendelkezéseit felidéző” kijelentéseket tett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy konferencián a Lungo Drom szerint. A szervezet tiltakozik.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.