Répássy Róbert hozzátette: a többi állítását fenntartja az ügyben, azért akar személyesen Szabó Zoltánnal beszélni, hogy ezeket a kérdéseket tisztázzák. Szabó Zoltán, az Orbán-család meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság szocialista tagja júliusban arra utaló kérdéseket tett fel, hogy összefüggés lehet a Tokaj Kereskedőház Rt. 2000. és 2001. évi jelentős állami támogatása és Orbán Viktor baráti köre szőlőjének felvásárlása között.
"Csak Orbánék érdekeltségei termékének felvásárlását támogatta az orbáni állam időnként ezer milliókkal, vagy ez a lehetőség minden magyar vállalkozás számára nyitva állt?" - kérdezte Szabó Zoltán. Répássy Róbert erre akkor úgy reagált: "Gyurcsányék már megint hazudnak". Sem Orbán Viktortól, sem a feleségétől, sem pedig a korábban a felesége hat százalékos résztulajdonában álló Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-től nem vásárolt szőlőt a Tokaj Kereskedőház Rt. - fűzte hozzá. Később azonban kiderült, hogy a cég mégis adott el szőlőt a Tokaj Kereskedőház Rt.-nek.
Répássy személyesen kér bocsánatot Szabó Zoltántól
A Fidesz országgyűlési képviselője megerősítette a Népszabadság keddi számában megjelenteket, miszerint személyesen kér majd elnézést Szabó Zoltántól, amiért hazugsággal vádolta az Orbán-szőlők ügyében.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.