Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint alkotmányellenes a rendelkezés azon eleme, amely "a harmadik fél irányába történő titoktartási kötelezettséget általános érvénnyel kiterjeszti a kiskorú gyermekek szüleire is". Az ellenzéki politikus szerint a szülő akkor tudja gyakorolni maradéktalanul a gyermekneveléshez kapcsolódó alapjogát és tud eleget tenni a szülői felügyeletből fakadó kötelezettségeinek, ha tudomása van mindenről, ami a gyermekével a személyes felügyeletén kívül történik. "A szülők jogát gyermekük nevelésére csak akkor és annyiban korlátozhatja az állam, ha és amennyiben ez más alkotmányos alapjog érdekében szükséges és arányos, s a neveléshez való jog lényegét a korlátozás nem érintheti. Jelen esetben ez nem áll fenn" - fogalmazott a Fidesz alelnöke. A volt oktatási miniszter kitért arra is, hogy a módosítás szerint nem szerepel a közölhető adatok között az, amikor a pedagógusnak a diáktól vagy más forrásból a tudomására jut, hogy tanítványa drogot fogyaszt, teherbe esett és abortuszt fontolgat, öngyilkossági késztetése van, vagy bűncselekmény elkövetőjével került szoros kapcsolatba. Pokorni értékelése szerint az érintett rendelkezés feleslegesen és alkotmányellenesen falat épít a szülő és a gyermek közé. A Fidesz alkotmánybírósági beadványát várhatóan augusztus végéig készíti el. (MTI)
Közoktatási törvény: az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz a közoktatási törvény módosításában rögzített titoktartási kötelezettség miatt. A párt úgy ítéli meg, hogy a jogszabály vonatkozó rendelkezései ellentétesek az alkotmánnyal.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.