Óriásit csökkent annak a NER-es Magyar Építőnek a profitja, amely a Puskás Arénát is építette
Azért nagyon szomorkodniuk így sem kell.
Osztalékot viszont idén inkább nem fizetnek.
A West Hungária Bau Kft. az előző évi 28,1 milliárd után 9,1 milliárd forintos nyereséggel zárta 2025-öt – derül ki a cég beszámolójából. A cég idén nem fizet osztalékot, a nyereséget az eredménytartalékba tették.
A visszaesés annyiban nem meglepő, hogy Paár Attila cégének bevételei 182,9 milliárdról 97,3 milliárdra estek, igaz most már megjelent az export soron is 3 milliárdnyi bevétel. Érdekesség, hogy a 2024-es 763 millió után már 4,6 milliárd forint szerepel a bővebben nem részletezett egyéb bevételek soron.
Azért nagyon szomorkodniuk így sem kell.
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.