Kibővült és megújult a Vakok Állami Intézetének zuglói, Hermina úti épületegyüttese. Az intézmény a 600 millió forintos beruházás során új funkciókat is kapott, ott lesz az Országos Módszertani Központ és az Országos Látásvizsgáló és Állapotfelmérő Központ.Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a pénteki átadási ünnepségen elmondta: az intézmény felújítása azt mutatja, hogy az állam lehet jó gazda, és a fenntartó megbecsüli a szakmában dolgozókat.Felhívta a figyelmet, a kormány nemcsak béremeléssel kívánja kifejezni a szociális szakma megbecsülését, hanem azzal is, hogy kiszámíthatóvá, stabillá teszi a hivatást és ahhoz méltó munkafeltételeket is teremt. Közölte, a jövő héten véglegesítik azokat a terveket, amelyek alapján októberben a kormány elé kerülhet a szociális ellátásban dolgozók életpályaprogramja.
Kibővült a Vakok Intézete
A felújított és kibővített Vakok Intézetében kap helyet az Országos Módszertani Központ és az Országos Látásvizsgáló és Állapotfelmérő Központ is.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.