A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) még tavaly októberben tüntetett a Jobbik budapesti központjánál, mert állításuk szerint a jobbikos Pörzse Sándor három éve nem fizette ki a házát építő vállalkozókat. A képviselő ezután pert indított, amit első fokon megnyert - közölte a Jobbik csütörtökön.
A Jobbik parlamenti képviselője a tüntetés után már kijelentette: nem tartozik, sőt az építési vállalkozó által okozott kár rendbe tétele, illetve az el nem végzett munkák sokkal többe kerültek, mint az általa követelt összeg. "Ennek bizonyítására szakértői vélemények és különböző dokumentumok a rendelkezésemre állnak" - fogalmazott tavaly Pörzse.
Pörzse Sándor pert nyert a VÉSZ ellen
Első fokon pert nyert Pörzse Sándor a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) ellen, akik azzal vádolták, hogy a jobbikos politikus három éve nem fizette ki a házát építő vállalkozókat.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.