Az obszervatóriumot 5100 méter magasan építik, és a Nemzetközi Csillagászati Unió elnöke szerint képes lesz versenyezni a hawaii Mauna Kea vulkánon lévő Keck Obszervatóriummal, a világ legnagyobb olyan csillagvizsgálójával, amely az optikai, az infravörös és a szubmilliméteres csillagászat szolgálatában áll. A Keck 4200 méteren működik.A tibeti vizsgáló ideális helyen van a csillagászati megfigyelések szempontjából: magasan fekszik, tiszta a légkör és kedvező az időjárás - mutatott rá Kaifu Norio, miután a napokban a helyszínen járt. Hozzátette, a Ngari Obszervatórium lesz az első az északi féltekén, amely 5000 méter felett épül.A beruházás lehetővé teszi a kínai, a tajvani, a japán és a dél-koreai tudósoknak, hogy fejlett technikájú távcsövet építsenek és közös kutatási programot alakítsanak ki - hangsúlyozták szakemberek. Egy félméteres átmérőjű távcsövet már felállítottak a helyszínen a bolygók és a csillagképződés vizsgálatára, valamint más csillagászati projektekre.A Tibeti-fennsík régóta kedvelt hely a csillagvadászok körében: az ősi tibeti királyság 13. uralkodója - aki 481 és 490 között ült a trónon - már épített a környéken egy csillagvizsgálót.A 3 méter átmérőjű KOSMA távcső a tibeti fővárostól, Lhászától 90 kilométerre működik.
5100 méter magasan épül obszervatórium Tibetben
Az északi félteke legmagasabban fekvő és Ázsia legjobb obszervatóriuma lesz a Tibetben épülő csillagvizsgáló, amely tíz év múlva készül el.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.