A felújítás költségeiről pontos adat nem hangzott el, Pajna Zoltán többmilliárdos költségről beszélt. Az önkormányzat az új európai uniós költségvetési ciklusban pályázaton szeretne támogatást nyerni a szálló környezetének rendbetételére.Boros József régi patinájába szeretné visszaállítani az egymilliárd forint körüli összegért megvásárolt Aranybikát. Szavai szerint a tulajdonszerzésről "érzelmi alapon döntött", ugyanis negyven évvel ezelőtt pincértanulóként a híres szálloda volt az első munkahelye.Most tulajdonosként egy hét alatt átalakította a sarki éttermet, volt sörözőt: a Black Bull Snack nevű étterem elsősorban fiatalok igényeit elégíti ki - mondta a tulajdonos. Szavai szerint következő lépésként az Aranybika legszebb helyisége, az üvegterem újul meg május végéig, közben kicserélik a szálloda teljes konyhatechnikáját.Az Aranybika szálló régi épületszárnya építésének 100. évfordulójára, 2015. szeptember 4-re teljesen megújulva, régi fényében várja majd a vendégeit - mondta Boros József, hozzátéve: ezt követően kezdődik majd az új szállodarész rekonstrukciója, amihez a városi önkormányzattal közösen pályáznak majd európai uniós forrásokra.
Felújítja az új tulaj az Aranybikát
Nemcsak az új tulajdonosnak, hanem a városnak is érdeke, hogy a híres debreceni Aranybika szálló ismét régi fényében pompázzon - jelentette ki Pajna Zoltán (Fidesz), Debrecen alpolgármestere, aki pénteken Boros Józseffel, a szálló új tulajdonosával közösen tartott sajtótájékoztatót az Aranybika elsőként megújított éttermében.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.