A szomszédok szerint negyvenmillió forintot kért házáért az az orvos, akinek korábbi lakhelyére költözött Zsiga Marcell fideszes képviselő - írja a Blikk. Márpedig Zsigának tavaly év végén összesen 10,5 milló forint megtakarítása volt, amely januárra 1,7 millióra olvadt, de a ház vásárlásához ezen kívül a vagyonnyilatkozata szerint nem volt szüksége hitelre, baráti kölcsönre, vagy egy másik ingatlan eladására sem. Emellett - számolt utána a lap - ha képviselői és miskolci alpolgármesteri fizetését teljes egészében félreteszi, akkor is csak hétmillió forintot tud megtakarítani. A napilap próbálta keresni Zsiga Marcellt, hogy magyarázatot kérjenek, honnan volt pénze, de mivel a képviselő nem reagált a megkeresésre, a Blikk vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez az Országgyűlés mentelmi bizottságánál, hogy kiderüljön, valós adatokat adott-e meg a politikus.
Blikk: miből vett 40 milliós házat a fideszes képviselő?
Negyvenmillió forintért árulták azt a házat, amelybe nemrég Zsiga Marcell fideszes képviselő költözött, de vagyonnyilatkozatából nem derül ki, hogy miből futotta erre, írja a Blikk, ezért a napilap vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez az Országgyűlés mentelmi bizottságánál.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.