A díjátadón Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, a pályázat fővédnöke elmondta, hogy a műemlék épületek csak úgy menthetők meg, ha új funkciót kapnak. Beszélt arról is, hogy a mentést segíti a parlament előtt lévő örökségvédelmi törvény, amelyhez - várhatóan szerdán - a részletszabályokat is elfogadja a kormány.A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a pályázatot a legnagyobb nemzetközi ingatlanfejlesztési társaság nevében (FIABCI) annak hazai tagozata, a FIABCI Magyarország és a Magyar Ingatlanszövetség közösen írta ki a hazai beruházások népszerűsítése és megismertetése érdekében.A Zsolnay negyedet a díjra 27 pályázó közül találta a legalkalmasabbnak a hazai ingatlanfejlesztési szakma prominens tagjaiból álló zsűri. A bírálók szerint a negyed "Közép-Európa legnagyobb barnamezős fejlesztése, ahol az értékek megőrzésével és a kor szelleme szerinti hasznosításával hazánk egyik legsokoldalúbb, építészetileg egységes, legvonzóbb kulturális terét sikerült létrehozni".A pécsi városfejlesztési cég kitért arra, hogy második helyen a tatai Platán Restaurant & Café, Platán Várárok Vendégház, harmadik helyen pedig a sopronbánfalvai Pálos-Karmelita kolostor végzett.A Csaba Kata, Herczeg László, Pintér Tamás János által tervezett, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt.-Magyar Építő Zrt. alkotta konzorcium által kivitelezett Zsolnay negyed idén októberben a média 2012-es építészeti díját nyerte el a megépített épületek kategóriában.A Zsolnay negyed a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program több mint 11 milliárd forint költségvetésű beruházása, egyben Közép-Európa legnagyobb ipariműemlék-rekonstrukciója volt, amelynek révén 5 hektáron 40 ezer négyzetméternyi épület felújításával Magyarország egyik legnagyobb kulturális központja jött létre.Az épületegyüttes négy nagy részből áll: a Míves negyed a Zsolnay család és a porcelánmanufaktúra történetével, különböző kézműves mesterségekkel ismerteti meg a látogatókat, az Alkotó negyed kulturális intézményeknek és rendezvényeknek ad otthont, a Gyermek és családi negyed az interaktív tudományos-technikai kiállítások iránt érdeklődőket várja, az Egyetemi negyed pedig a felsőfokú művészeti képzést szolgálja.Az ingatlanfejlesztők nemzetközi szervezete, a FIABCI 1951-ben alakult, és jelenleg 60 országban, 1,5 millió taggal tevékenykedik. A nívódíj pályázatok nemzeti keretben indulnak, és a nyertesek versenyeznek tovább nemzetközi szinten.
Nívódíjat kapott a pécsi Zsolnay-negyed
Az első díjat és a pályázók szavazatai alapján odaítélt különdíjat is a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed kapta a 14. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatán. Az elismeréseket kedden adták át Budapesten.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.