Az építésfelügyeleti bírságról szóló kormányrendelet módosítása több bírság felső határát is csökkentette. Például a műszaki ellenőr alkalmazásának a mellőzése eddig legfeljebb 1 millió forintjába került az építtetőnek, januártól viszont csak 500 ezer forint a maximális bírság. A nem megfelelő jogosultsággal rendelkező műszaki ellenőr után jelenleg az építtető legfeljebb 500 ezer forint bírságot fizet, és ugyanez a maximális bírság sújtja magát a műszaki ellenőrt is. A módosítás után az építtetőnél 150 ezer forintnál megáll a bírság, viszont az ellenőr továbbra is 500 ezer forintig bírságolható.Maga a bírságszámítás módja is változik. Jelenleg az építmény értéket kell megszorozni a megadott (tört)számmal, és a végeredmény adja ki a bírságot, amit behatárol a maximális összeg. Az új szabályok szerint lesz egy alapbírság - ez a példában említett esetekben 100-100 ezer forint - és hozzáadódik az építmény értéke szerint bírság. A kettő együttes összegére vonatkozik a már említett felső bírságösszeg.A kormány korábban már döntött arról, hogy jövő év közepétől a nagyobb épületeknél műszaki ellenőr csak mérnök lehet, a kisebb építkezéseknél viszont elegendő a középfokú végzettség is. Most a kormány úgy döntött, hogy a jövő év július 1. előtt - a középfokú végzettségűeknek - kiadott jogosultságok tovább élnek. Az építésügyi-műszaki tervtanácsról szóló rendelet úgy módosult, hogy az állami főépítész a világörökségi területeken tájegységi tervtanácsokat működtethet.A kormányrendelet számos apró szabályt tartalmaz még, így például a kinevezett főépítész legfeljebb 6 hónapig töltheti be pozícióját főépítészi vizsga nélkül. Az országos főépítész feladata a főépítészi vizsga megszervezése.
Változtak az építési bírságok
Megváltozott az építési bírságok számítási módja, és több bírság felső határa is csökkent - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely több építési jogszabályt módosított, és a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.