Az idei első néhány hónapban a luxusszegmens iránti megélénkült érdeklődés oka részben a nemzetközi pénzügyi bizonytalanság volt a közlemény szerint. Jellemzően a Budapest I., II. és XII. kerületben található luxuslakások iránt mutatkozik leginkább kereslet, ezeknek az ingatlanoknak a négyzetméterára meghaladhatja a 600-700 ezer forintot is. A lakók ezért az összegért elvárják, hogy az ingatlan elhelyezkedése, és kivitelezési minősége is kiemelkedő legyen, ugyanakkor mára már nem követelmény a portaszolgálat, vagy a közös wellness- és sportrészleg, amelyek jelentősen növelik a közös költséget.
Jól futnak a budai luxuslakások
A főváros három budai kerületében az idén ötven luxuslakás épül, a nem csökkenő keresletben szerepe van annak, hogy ezek az ingatlanok őrzik értéküket - közölte az OTP csoport két ingatlanos cége, a beruházó OTP Ingatlan Zrt., és az ingatlanközvetítéssel foglalkozó OTP Ingatlanpont Kft..
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.