A Brüsszeltől mintegy 50 kilométerre fekvő középkori város szívében álló templomban vasárnap tartják az utolsó istentiszteletet, egyszersmind tisztelegnek valamennyi vallási közösség előtt, amely alapítása – 1186 – óta megfordult benne.1976-ban a templomot jelképes egy frankért a legszentebb oltáriszentség apácái a parókiának adományozták, amikor elhagyták az épületet. Az ajándékon azonban átok ült – Michel Diricq, az egyházközség koordinátora szerint."Támogatás híján egy olyan kis parókia, mint a miénk, nem tudja kifizetni a villanyt, a biztosítást, megjavíttatni a födémet, az ablakokat vagy az esőcsatornákat. Legalább 100 ezer euróra lett volna szükség. Így úgy döntöttünk, hogy eladjuk, akár egy euróért is" – tette hozzá.A koordinátor a hívekkel együtt aggódik az épület jövőjéért, és reméli, hogy új tulajdonosa "nemes célra" használja majd fel. Eddig különböző ajánlatokat kapott, akadt, aki előadóteremnek, akadt, aki könyvtárnak és olyan is, aki szállodának szeretné használni. Mint mondta, még a nyár vége előtt dönt a kérdésben.Ha Binche-ben nagy visszhangja is volt a templom sorsának, Belgiumban, sőt Európában több hasonló példa akad. Brüsszelben a Szent Katalin templom rövidesen zárt piac lesz, az Ixelles negyed egyik elhagyott templomában New York-i mintára 2010-ben bár, étterem és diszkó nyílt.A binche-i templom új tulajdonosai flandriai példákból is ötletet meríthettek. Mechelenben 2009-ben elegáns szálloda nyílt a minorita szerzetesek egykori kolostorában.A belgiumi katolikus egyház nem kíván nyilatkozni arról, hány templomra várhat hasonló sors, de elvben nem ellenzi az épületek más célra történő hasznosítását. "Egyes városnegyedekben például a muzulmánok vannak többségben. Érthető, hogy itt a templomokat kevéssé látogatják, tehát más felhasználást találhatunk számukra" – fejtette ki Tomm Scholtes atya, a belga püspöki kar szóvivője."Ha könyvtárat csinálnak belőle, annak igencsak örülök. Ha azonban éjszakai bár, vagy valami jövedelmező vállalkozás nyílik benne, az már kevéssé tesz boldoggá" – tette hozzá.
Egy euróért lehet templomot venni Belgiumban
Alapítása után nyolcszáz évvel egy euróért árulják a belgiumi Binche Oltáriszentség templomát. Szállodát vagy lakásokat alakíthatnak ki benne - ha a leendő tulajdonosnak lesz erre elég pénze.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.