A VI. kerületi, Király utcai épület korábban is szállodaként üzemelt, ezt vette, majd alakította át saját stílusának megfelelően a Wombats Holding. A hostelben 112 szobában összesen 461 vendéget tudnak elhelyezni. Elsősorban fiatal vendégkörre számítanak. A beruházás 1 millió euróba került. A cég felmérései alapján sok fiatal választja úticélul Budapestet, ezért bíznak a kedvező fogadtatásban.t-pointlessblabber.blogspot.huA cégalapítók 1999-től a jelentős növekedésnek indult ifjúsági turizmusra alapozták vállalkozásukat, ekkor nyitották meg Bécsben az első hostelt. Ezt követte még két Wombats hostel az osztrák fővárosban, egy Münchenben és egy Berlinben. A csoport további terjeszkedést tervez, a budapesti után Londonban, Barcelonában, Prágában, Velencében és Isztambulban is nyitnának hosteleket.
Betette a lábát Budapestre egy igazi Wombat
Új hostel nyílik júniusban Budapesten, ezzel indul a Wombats-csoport terjeszkedése Európában - tájékoztatott a társaság.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.