Budapest 2014-ig előkészíti a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban támogatásra javasolt projekteket - mondta Szeneczey Balázs, Tarlós István főpolgármester kabinetfőnöke a Napi Gazdaság csütörtöki ingatlanos konferenciáján. Kiemelte, hogy a vissza nem térítendő támogatásokat az önfenntartó projektek támogatása váltja fel. Példaként említette a Széll Kálmán tér átépítését, az őrmezei P+R parkolót és buszpályaudvart, a millenniumi földalatti meghosszabbítását, továbbá a busz és villamos vonalak rendszerszerű bővítését. A kabinetfőnök beszélt arról is, hogy a megkezdett beruházásokat úgy fejezi be a főváros, hogy az megfeleljen az uniós előírásoknak.Egy város vonzerejének jellemzőit vette sorba Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója. Ezek közül az egészségügy, a közlekedés és a közbiztonság Budapesten még megfelelő, bár csökken a minőségük. A most új munkahelyeket adó beruházásokkal - Audi, Mercedes, Opel és Hankook - kapcsolatosan pedig megjegyezte, hogy azokról a döntés 2008-ban született, és jó lenne hasonló döntéseket hozni ma is.Stiller ÁkosMajor János, a PricewaterhouseCoopers (PWC) 500 ingatlanos szakemberre kiterjedt felmérés alapján elmondta: a vélemények 27 uniós város rangsorát adták, abból a szempontból, hogy mennyire alkalmasak befektetésre. A lista harmadik helyén Varsó áll, London, Isztambul és Párizs, társaságában. Budapest a 24. helyet érte el, mögötte már csak Lisszabon, Athén és Dublin áll.A válságot követő ingatlanpiaci fellendülésben várhatóan kevesebb fejlesztő nagyobb, városrész méretű fejlesztéseket végez majd; a banki finanszírozás 90-ről 60 százalékra csökken, annak helyébe a befektetési alapok és a tőzsdék lépnek - mondta Major János, az Erste Bank vezérigazgató helyettese. A fejlesztők egyre inkább városokat választanak és nem országokat, mivel a városok nem szorulnak rá állami programokra - jegyezte meg Baross Pál, a Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) elnöke. A világ lakosságának a fele él városokban, a lakosság 22 százalékát adó 600 város állítja elő a világ GDP-jének 50 százalékát.
Tarlósék már a kisföldalatti meghosszabbítására készülnek
Önfenntartó beruházás lesz több nagy, budapesti projekt. Köztük a kisföldalatti meghosszabbítása - mondta egy csütörtöki konferencián a főpolgármester kabinetfőnöke.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.