A belső-ferencvárosi kulturális negyed projektben négy terület kap hangsúlyt: az örökségvédelem, a városkép fejlesztése, az üzleti portálok felújítása és a közlekedés átszervezése. A felújítás - amelyet 80 százalékban az Európai Unió finanszíroz - mintegy 300 millió forintba kerül.Bácskai János (Fidesz-KDNP), a IX. kerület polgármestere a szerdai nyitórendezvényen elmondta, hogy a Ferencváros középső részében kezdett városrehabilitáció terjeszkedik, a Csarnok téren az építészeti elemek mellett kulturális változások is lesznek. A kerületvezető szavai szerint a beruházásban növelik a zöldfelületeket, a kulturális pezsgés pedig otthonossá teszi a környéket.Kitért arra is, hogy a terület valaha Budapest éléskamrája volt, a vásárcsarnokba érkeztek a termények vidékről vagy éppen a Dunán, a jószágokat pedig a mostani Üllői úton hajtották a központba. Ezekhez mindig párosult szórakozás, kultúra is, ezt a pezsgést szeretnék feleleveníteni - mondta a polgármester.Ismertette, hogy a régi aszfaltot virágos kertekre cserélik, a nyitott udvarok, utcák pedig az ott élők bevonásával közösségi-kulturális rendezvényeknek adnak otthont. Hasonló köztéri rendezvénysorozatnak nevezte a jövő hétvégi pünkösdi virágünnepet, amelynek programjába később a megújult területek is bekapcsolódhatnak.
Jövőre felújítják a ferencvárosi Csarnok teret
Jövő tavaszra megújul a ferencvárosi Csarnok tér és környéke, ezzel párhuzamosan pedig elindul az úgynevezett nyitott utca közösségi-kulturális programsorozat, amelyben társasházi udvarokon várják az érdeklődőket a vendéglátók és művészek.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.