A lap csütörtöki száma szerint inkább a nagyok versenyeznek az ügyfelekért, az ő kedvezményeik is kimerülnek azonban néhány kezdeti költségtétel elengedésében, illetve átvállalásában. Mással egyébként nem is nagyon próbálkozhatnak a bankok, áprilistól ugyanis a pénzügyi szolgáltatók nem kínálhatnak korlátozott ideig kedvezményes hiteleket. A szabály bevezetésére a hivatalos kommunikáció szerint azért volt szükség, mert az első néhány hónapra kedvezményes kamattal kínált hitelkonstrukciók félrevezetőek lehettek, a kedvezményes időszakot követően ugyanis az addig alacsony törlesztőrészlet jelentősen megemelkedett.Tavaly jelentősen nőtt a forintalapú lakáshitelek ára: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint míg 2010 végén 8,41 százalékon állt az átlagos kamatláb, tavaly decemberben már 9,60 százalékon. Az idei első hónapokban vélhetően a végtörlesztés miatt végrehajtott kondíciómódosítások tettek rá a kamatokra még egy lapáttal, így februárra már több mint 11 százalékos átlagos hitelkamatlábat kalkulált a jegybank a háztartások lakáscélú forinthiteleinél. Márciusra történt némi korrekció, az átlagos ráta 10,5 százalékra mérséklődött.A tisztán piaci alapú forintlakáshitelek ezzel együtt nem tekinthetők olcsónak: a pénzügyi szolgáltatók ajánlataiban szereplő teljes hiteldíjmutatók (thm) a pénzügyi felügyelet termékösszehasonlító programja szerint többnyire 12 és 18 százalék között mozognak - írja a Világgazdaság.
Kevés az akciós lakáshitel a piacon
Hiába kezdődött el a lakáshitelszezon, a bankok alig kínálnak akciós konstrukciókat - írja a Világgazdaság.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.