Az 1810 körül épült, klasszicista stílusú, kétszintes épület állapota olyannyira kritikussá vált, hogy - a KÖH véleménye szerint - az északi végfala kidőlhet, és közvetlen életveszélyt jelent a szomszédos ingatlanra. A hivatal Baranya megyei irodája már 2011-ben kötelezte a tulajdonos dombóvári önkormányzatot arra, hogy a veszélyt az északi fal és más teherhordó szerkezetek megtámasztásával hárítsa el. A város fellebbezése nyomán a KÖH emellett azt is előírta, hogy az önkormányzat 180 napon belül gondoskodjon az épület teljes állagmegóvásáról.Az Eszterházy család egykori uradalmi épülete, amely a második világháború kezdetéig működött szállóként, 1963-ig állt műemléki védelem alatt, majd 2006-ban került fel ismét a védett épületek listájára. 1954 és 1979 között a város művelődési házának adott otthont, azóta kihasználatlanul áll. Az újbóli védelem alá helyezés oka az volt, hogy az épület ezáltal megmeneküljön a megsemmisüléstől; a KÖH mostani, másodfokú határozata abba az irányba mutat, hogy minél előbb el kellene végezni a teljes felújítást - mondta az MTI-nek Szigetvári Krisztián Tolna megyei műemlékvédelmi felügyelő.Hozzátette: a város egyik legrégebbi épületének belső szerkezetei is értéket képviselnek, de a legfőbb érték az egykori patinás szálló főhomlokzata, elsősorban azt kellene megmenteni.Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere az MTI-nek elmondta: a veszélyelhárítás mintegy két és fél millió forintba kerül, a költségvetésben jelenleg erre nincs elkülönítve forrás. Hangoztatta, azt javasolja a képviselő-testületnek, hogy ezt az összeget biztosítsa az önkormányzat az omlásveszélyes fal megtámasztásához. A polgármester emlékeztetett arra, hogy az épületet már 2006-ban aládúcolták, a faanyagot és a védőkerítést azonban többször is ellopták.A helyreállítás teljes költsége meghaladja a félmilliárd forintot - jegyezte meg a város vezetője. Pályázati lehetőségeket igénybe lehet venni a felújításhoz, életképes funkciót azonban évek óta nem sikerült találni a kétszáz éves épületnek - tette hozzá. Az elképzelések között szerepelt oktatási központ, civil ház, szerzetesház, a főhomlokzat megtartásával épülő szabadtéri színpad, egy győri alapítvány az ősmagyar kultúra házát rendezte volna be a műemléképületben, amelyet az önkormányzat megpróbált értékesíteni is, de egy forintért sem kelt el - mondta Szabó Loránd.
Kidőlhet a dombóvári Korona Szálló fala
A Kulturális Örökségvédelmi Hatóság (KÖH) szerint életveszélyes Dombóváron az egykori Korona Szálló épülete, az önkormányzat által javasolt bontáshoz a hatóság nem járult hozzá.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.