A fejlesztéshez az Európai Unió és a Magyar Állam mintegy 99 millió forintnyi támogatást nyújtott. A beruházás 2010 őszén kezdődött el és a befejezési határidő 2012. június 30-a. A 840 ezer négyzetméter területű ipari parkba az elmúlt években már betelepült néhány multinacionális cég, helyi társaság és vállalkozó.Kristonné Sipos Ágnes, a Polgármesteri Hivatal pályázati koordinátora hangsúlyozta: az igazi áttörést az jelenti majd, ha a jelenleg is folyamatban lévő infrastrukturális fejlesztések után a park egy komplexebb szolgáltatást tud majd nyújtani a potenciális befektetőknek. Körülbelül 400 méter gáz- és 800 méter ivóvízvezeték épül ki, az előbbi a múlt év februárjában már el is készült. A tervezett szennyvízvezeték szintén 400, a közvilágítással ellátott út hossza pedig 504 méter. Ehhez társul még csaknem 700 méter 20 kilovoltos vezeték kiépítése is.A Barcikai Ipari Parkban a jelenlegi ingatlanpiaci árakhoz képest kedvezményesen lehet hosszú távú bérleti szerződést kötni, vagy területet vásárolni. Emellett ingyenes úthasználattal, áram, gáz, szennyvíz csatlakozási lehetőséggel és egyéb kedvező szolgáltatásokkal szeretnék Kazincbarcikára vonzani az új beruházókat, cégeket – jegyezte meg.
Folytatják a kazinbarcikai ipari park fejlesztését
A terveknek megfelelően tovább tart a Barcikai Ipari Park infrastrukturális fejlesztése, víz, szennyvíz, gázvezeték építés, közvilágítás fejlesztés és útépítés, továbbá a korábbi közművek kiváltása szerepel a csaknem 200 millió forint összértékű beruházás tartalmi elemei között .
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.