(Fotó: Szijártó János)A beruházás megvalósítása évente 13.268 köbméter földgáz megtakarítását és ezzel egyidejűleg a korábbinál mintegy 30 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátást eredményez. Mindez az előzetes számítások alapján bő 2,1 millió forintos költségmegtakarítást jelent majd évente a felsőoktatási intézmény számára.Az épületben fűtésre és a meleg víz előállításra 2010-ben 92 ezer köbmétert meghaladó mennyiségű földgázt használtak fel. A kollégium összesen 256 hallgató számára biztosít férőhelyet.A korszerű technológia kiépítésére 2011-ben nyertek 28,5 millió forintot a Környezet és Energia Operatív Program pályázatán – emlékeztetett a szóvivő jelezve, hogy ez az összeg teljes egészében fedezte a múlt év utolsó napjaira elkészült és azóta próbaüzemelő rendszer felállításának költségeit.
Napkollektorok a szolnoki diákszállón
A Szolnoki Főiskola történetének eddigi legnagyobb volumenű, megújuló energia felhasználását célzó beruházása valósult meg a Tisza-parti megyeszékhelyen: 52 napkollektort helyeztek el a főiskola 10 emeletes diákszállójának tetején.
Olvastad már?
Vitézy Dávid átvette az OPNI-t, kérdéses az Orbán-kormányok által tervezett elitiskola sorsa
Minden nyolcadik középkorú vett már ingatlant befektetési céllal
Káoszt hagyott maga után a Fidesz a kifosztott energiahatékonysági piacon is
Egy e-mailbe kapaszkodva tartaná meg a kormány által visszakövetelt 315 milliárdját a Bayer Construct
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.