A rekordmagas költségvetési hiány elsősorban az Orbán-kormány választások előtti pénzosztásának következménye – mondta Csillag István közgazdász, volt gazdasági és közlekedési miniszter a Klubrádió reggeli műsorában.
Az egykori tárcavezető arra reagált, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerdán kiadott előzetes adatai szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9 százaléka volt a kormányzati szektor, vagyis az államháztartás hiánya az idei első negyedévben. 1999 óta mindössze egyszer fordult elő, hogy a GDP-arányos hiány ilyen magas lett volna az első negyedévben: 2023-ban 9,1 százalék volt.
Az első negyedévben az államháztartás GDP-arányos hiánya 9 százalék volt, ez a második legrosszabb első negyedéves adat 1999 óta. Az állami kiadások 2025 első negyedévéhez képest 19 százalékkal alakultak magasabban.
Csillag István szerint nem előzmény nélküli, hogy ekkora hiány halmozódott fel az év első hónapjaiban, de érdemesebb a 2022-es választási évhez hasonlítani a mostani folyamatokat, mint a tavalyi adatokhoz, mert négy éve is jelentős pénzosztás előzte meg a választást, ennek árát pedig végül a magas inflációval fizették meg a háztartások.
Arra a kérdésre, hogy az év hátralévő részében javulhatnak-e a költségvetési számok, Csillag azt mondta: ha megszűnik a választási célú pénzszórás, és a gazdasági szereplők bizalma is javul, akkor a bevételek növekedhetnek, miközben a kiadások mérséklődnek.
Egy reálisabb kép lehet mondjuk a 7 százalék, ám azért ez is bődületesen sok
– jelentette ki.
A volt miniszter arról is beszélt, hogy a költségvetési hiány nagy része már nem az aktuális költekezésből, hanem a korábbi években felhalmozott államadósság kamataiból adódik. Szerinte az ország finanszírozási költségeit egy kiszámíthatóbb gazdaságpolitika csökkenthetné, mert akkor a befektetők alacsonyabb kamattal is hajlandók lennének hitelezni Magyarországot. Emellett is segítene a helyzeten, ha fegyelmezett lenne a költségvetési politika, és a folyó kiadások nem haladnák meg a várható bevételeket, mert úgy fokozatosan lefaragható lenne a jelenlegi hiány – vélekedett Csillag István.
„Orbán Viktor ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány Ferenc tette” – mondta a miniszterelnök. Állítása szerint az infrastruktúra is jelentős fejlesztésre szorul, például 91 híd kritikus állapotban van.
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt