Zsiday Viktor szerint az erősíti most a forintot, hogy néhány év múlva már nem lesz
Így a forint most olyan euró, aminek nem 2 százalék, hanem több mint 6 százalék a kamata.
Hiába futott be nagy karriert Varga Mihály fideszes képviselőként, miniszterként, az IMF elűzőjeként, népszerűsége csúcsára – legalábbis az internetes keresésekben – úgy ért, mint az a Fidesz-káder, aki Magyar Péter számára érinthetetlen.
Magyar Péter, a Tisza elnöke és miniszterelnök-jelöltje lemondásra szólította fel lényegében az összes független állami intézmény – fideszes többség által kinevezett – vezetőjét, miután pártja kétharmados többséget szerzett az országgyűlési választáson.
A szembeötlő kivétel Varga Mihály jegybankelnök volt. Szembeötlő kivétel, mert
Varga Mihály amúgy a „pártkáder” tankönyvi illusztrációja.
Varga Mihály Orbán Viktor sokszorosan bizonyított embere, a rendszerváltástól 2025 tavaszi leköszönéséig a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt volt alelnöke, volt frakcióvezető-helyettes, 1998 óta számos kormányzati poszt betöltője. 2010 és 2012 között volt Miniszterelnökséget vezető államtitkár, majd tárca nélküli miniszterként a Fidesz által sokat átkozott Nemzetközi Valutaalappal (az IMF-fel) és az EU-val folytatott egyezkedések főtárgyalója. 2013-tól 2025 elejéig nemzetgazdasági miniszter, pénzügyminiszter. 2025 tavaszától a Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén Matolcsy Györgyöt, Orbán Viktor exjobbkezét váltotta a jegybank élén.
A lakosságnak is föltűnt, hogy Varga Mihály kimaradt Magyar Péter szórásából, amikor az eltávolítandó Fidesz-káderekről esett szó: az internetes kereséseket illetően soha ennyi embert nem érdekelt még a „varga mihály” kifejezés, mint mostanában.
Ami az elmúlt egy évet illeti:

De a kiugrás a hosszú, 2004-ig visszatekintő idősort nézve is látványos:

Magyar Péter a választási győzelem utáni első, nemzetközi sajtótájékoztatóján adott választ arra, a káderirtási hevület miért kerüli a jegybank elnökét. Magyar szerint Varga olyan munkát képzel el, ami a jegybank számára a törvényben előírt feladat. A leendő miniszterelnök szerint a jegybank függetlensége fontos, és amíg a jegybank elnöke a törvényes feladatáért dolgozik, fognak tudni együttműködni.
Nem szükséges, hogy még nagyobb káosz keletkezzen
– tette hozzá.
A pénzpiaci szereplők, befektetők alighanem pozitívan értékelik, hogy a várható politikai átalakítások és irányváltások mellett a Tisza tiszteletben kívánja tartani a jegybank függetlenségét: a forint árfolyama erősödik a Tisza győzelme óta, a budapesti tőzsde emelkedik. Igaz, ennek Zsiday Viktor szerint más oka is van:
Így a forint most olyan euró, aminek nem 2 százalék, hanem több mint 6 százalék a kamata.
Figyelünk, mire kíváncsiak olvasóink. Cikkünk írásában segítségünkre volt a Google Trends. Ez a tartalom a Google-lel fennálló fizetett partnerség része, amely a Google Trends népszerűsítését szolgálja.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.