Ez is állhat a fura bérstatisztikák mögött: a szegények jövedelme egyáltalán nem nőtt tavaly, a gazdagoké viszont jelentősen megugrott
Sokan csodálkoznak azon, hogy miért mér olyan magas átlagbért a KSH, erre itt lehet egy magyarázat.
A magyarok több mint 28 százalékának csökkent a nettó reálbére tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Ez kiugró, majdnem 9 százalékpontos emelkedést jelent éves szinten.
A kormány rendszeresen „megünnepli” az aktuális foglalkoztatási és bérstatisztikákat, legutóbb például februárban mondta fel a kötelezőt, egyebek mellett azt, hogy két éve emelkednek a reálbérek és így több marad a lakosság zsebében.
Ez az összesített adatok szerint így is van, a múlt évben 4,8, egy évvel korábban pedig 9 százalékkal nőttek a nettó reálbérek. Ugyanakkor a pénteken megjelent részletes, kísérleti KSH-statisztika azt mutatja, hogy nagyon sokan kimaradtak az emelkedésből. Ráadásul jelentősen romlott a helyzet 2024-hez képest is.
Sokan csodálkoznak azon, hogy miért mér olyan magas átlagbért a KSH, erre itt lehet egy magyarázat.
Az infografikán ugyanis látszik, hogy a 2023-as 17,6 százalékos infláció okozta „reálbérpokolból” kijött a lakosság 2024-ben, bár akkor is a magánszemélyek közel 19 százalékánál csökkent a nettó reálbér.
2025-ben viszont 28 százalékos volt az arányuk, azaz tavaly minden negyedik magyar munkavállaló azt tapasztalhatta: a fizetése kevesebbet ér a boltban, mint egy évvel korábban.
A statisztikához fűzött KSH-kommentár szerint emögött főképp a törzsbéren kívüli juttatások (például pótlékok, jutalmak) csökkenése vagy elmaradása áll, amit az egy évvel korábbinál visszafogottabb bérkiáramlás sem tudott kompenzálni.
Ezzel párhuzamosan jelentősen, 16-ről 28 százalékra emelkedett a 0 és 5 százalékos sávba tartozók aránya. Másképp fogalmazva ennyien lehettek, akik a múlt évre vonatkozó 4,8 százalékos emelkedés körüli szintet értek el. Ennek megfelelően pedig visszaesett a jelentősebb emelkedést elérő munkavállalók aránya.
Összességében az érintettek több mint felének ugyan nominálisan nőtt a bére, de az inflációnál kisebb mértékben.
Az is tény, hogy éven belül fokozatosan csökkent azoknak az aránya, akiknek a nettó bére reálértéken csökkent, az első negyedében például még 36 százalékos volt az arányuk.
A választás eredményét nyilvánvalóan befolyásolja az aktuális gazdasági környezet, így a fizetések alakulása is. Ezt számszerűsítette az aktív alapkezelői munkától idén visszavonult Zsiday Viktor befektetési szakember.
A gazdasági elemző a reálbérnövekedés és a kormánypártokra leadott szavazatok közötti összefüggést vizsgálta, meglepő eredményre jutott.
1990 óta Magyarországon a kormánypártokra leadott szavazatok és a ciklus alatti reálbérnövekedés között rendkívül erős kapcsolat van – és ez a kapcsolat 2018-ban és 2022-ben is fennállt
– írta február végén a saját oldalán publikált posztjában.
Szerinte, ha a lakosság úgy érzi, hogy rosszul alakul a gazdasági helyzete, például a reálbér növekedését kisebbnek érzékeli, akkor a kormánypárt(ok) több szavazót veszthettek, mint ami önmagából a bérstatisztikából következik.
Megjegyzés: A fenti béradatok és megoszlások a KSH úgynevezett kísérleti statisztikájából származnak, amelynek célja, hogy „a hivatalos statisztikaként közzétett átlagkereset-változás információtartalmát kiegészítse, kibővítse azáltal, hogy az átlag változása mögött meghúzódó eloszlást is bemutatja”. A statisztika a teljes munkaidős álláshellyel rendelkező személyek keresetváltozását vizsgálja, vagyis azt, hogyan alakult a munkavállaló teljes keresete. Alapbér, törzsbér, bérpótlékok, kiegészítő fizetés, jutalom, prémium, 13. és további havi fizetés együtt az előző év azonos időszakához képest, függetlenül attól, hogy álláshelye, munkáltatója változott-e.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.