Félmilliárd forinttal emelkedik a II. kerület szolidaritási adója 2026-ban
Őrsi Gergely polgármester többek között azt kifogásolja, hogy évek óta nem derül ki, hol hasznosul a kerülettől elvont forrás.
A gazdasági miniszter és a II. kerületi polgármester a szolidaritási adó miatt keveredett online vitába. Nagy Márton előhúzott egy ábrát az önkormányzat iparűzésiadó-bevételeinek növekedéséről – ám azon az is látszik, hogy az adóelvonás jóval nagyobb mértékben nőtt. A 2019-ben 4 százalékos elvonási arány 2025-re 29 százalékra.
„Folytatódik a félrevezetés és a hangulatkeltés!” – írta a Facebookon Nagy Márton gazdasági miniszter. A tárcavezető annak kapcsán nyilvánult meg, hogy Őrsi Gergely II. kerületi polgármester nehezményezte az önkormányzat által a költségvetésbe befizetendő szolidaritási adó emelését. A kormány ugyanis jövőre 4,21 milliárd forintot vár a kerülettől az idei 3,73 milliárd forint után.
Nagy Márton szerint „szolidaritási hozzájárulás kapcsán megjelent félrevezető és kisarkított politikai hangulatkeltés helyett a II. kerület esetében is korrekt tájékoztatásra lenne szükség. Azt ugyanis ne felejtsük el, hogy a kormányzati programoknak és intézkedéseknek köszönhetően, a kormány fejlesztéspolitikájának eredményeként a II. kerület helyi iparűzési adóbevétele 2019 óta 7 milliárd forintról 2025-re 12,5 milliárd forint felé emelkedett. Ez mintegy 5,5 milliárd forintos emelkedés.”
Érvelését a szakminiszter egy ábrával igyekezett alátámasztani:

Az ábrán látszik, hogy az önkormányzat iparűzésiadó-bevétele jelentősen nőtt. Az is látszik ugyanakkor, hogy
Őrsi egy hozzászólásban arra is felhívta a figyelmet, hogy 2019 óta a kumulált (halmozott) infláció 63 százalék volt. Tehát az adóbevétel számszerű emelkedése jelentős részben annak tudható be, hogy minden drágább lett.
A gazdasági miniszter a „korrekt tájékoztatás” jegyében még azt írta: „a vidék felzárkóztatása mindannyiunk közös érdeke. […] Ebből a legfejlettebb önkormányzatoknak is ki kell vennie a részét, a szolidaritási hozzájárulás nagy segítséget jelent a szegényebb önkormányzatok számára.”
Ezzel kapcsolatban Őrsi azt írta: „Természetesen továbbra is az a hivatkozási alap, hogy ebből szegényebb kistelepüléseket segítenek, de ezt egyre nehezebb elhinni, hiszen
évek óta nem tudhatjuk meg, hol hasznosul például a II. kerületiek szolidaritási hozzájárulása.
Ezért kezdeményeztük, hogy a kormány tegye elérhetővé azokat az adatokat, melyekből kiderül, mire fordítja a városok, városrészek, települések által befizetett szolidaritási hozzájárulást. Meggyőződésünk szerint jogos elvárás, hogy megismerhessük, mire fordítják ezt az összeget, és melyik településen milyen fejlesztést valósítanak meg belőle.”
Őrsi Gergely polgármester többek között azt kifogásolja, hogy évek óta nem derül ki, hol hasznosul a kerülettől elvont forrás.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.