Devizahitelek: felforgathatja az állóvizet a Kúria most meghozott döntése
Politikai üggyé vált az Európai Bíróság tavaszi döntése egy devizás lízingszerződésről. Még nem tudni, az adósok mekkora köre járhat ezzel jól.
Először mondta ki másodfokú bíróság, hogy egy devizahiteles szerződés tisztességtelen feltételeket tartalmazott, ezért a bank a tőke összegén túl nem követelhet törlesztést.
A Debreceni Törvényszék másodfokú bíróságként először hozott olyan ítéletet, amely szerint egy devizahiteles csak a felvett tőke összegét köteles visszafizetni, a többi költséget már a bank köteles állni – számolt be róla nemrég a Debreceni Nap.
A csaknem két évig tartó pert megnyerő hiteles jogi képviselője, dr. Papp-Lada Beáta ügyvéd a lapnak elmondta, hogy ez az első ítélet, amelyben másodfokú bíróság mondja ki – az Európai Unió Bíróságának áprilisi döntésére hivatkozva –, hogy a devizahitel-szerződésekben a bankoknak nemcsak az árfolyamváltozásból fakadó fizetési kötelezettség tényére, hanem az ezzel járó kockázatokra is fel kellett volna hívniuk az ügyfelek figyelmét; az ilyet nem tartalmazó szerződés pedig érvénytelen. Az ügyvéd szerint a mostani döntés más devizás ügyekben is precedensként szolgálhat a jövőben.
Politikai üggyé vált az Európai Bíróság tavaszi döntése egy devizás lízingszerződésről. Még nem tudni, az adósok mekkora köre járhat ezzel jól.
A konkrét ügy egy 2005-ös, durván 3,2 millió forint értékű svájcifrank-alapú autólízing-szerződésből indult ki, miután a lízingelő cég a szerződést 2010 után felmondta, és a tartozás megnövekedett forintösszegén túl jelentős késedelmi kamatokat is követelt az ügyfélen. A hiteles és ügyvédje azzal fordult a bírósághoz, hogy mivel a bank nem adott kellő tájékoztatást a devizahitel kockázatairól, a szerződés érvénytelen, ám az elsőfokú bíróság még a lízingelő cégnek adott igazat, a férfit pedig tőketartozás, kamatok és perköltségek megfizetésére kötelezte.
A hiteles fellebbezését követően a másodfokú bíróságon fordulat történt. A törvényszék kimondta, hogy a kockázatokkal kapcsolatos nem megfelelő tájékoztatás miatt a szerződés devizahitelre vonatkozó részei tisztességtelen jellegük miatt semmisnek tekintendők, és mivel ez a szerződés fő szolgáltatását érinti, így az egész jogügylet érvénytelen. Mivel pedig az átvett kölcsönösszeget a hiteles már bizonyítottan visszafizette, a bank további szolgáltatásokra nem jogosult.
Fotó: Stiller Ákos
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.