Bár a hivatalos eredménykimutatás ezúttal is nyereséget tükröz, igazából milliárdos veszteséget termelt a Magyar Posta 2019-ben is, írja az mfor.hu az állami társaság beszámolója alapján.A hivatalos kimutatás szerint 204 milliárd forintos árbevétel mellett 145 millió forintos profittal zárta 2019-es évet, ez azonban nem mutatja a Magyar Posta igazi állapotát.204,3 milliárd forint volt a bevétel és 205,2 milliárd a kiadás 2019-ben, ami közel 900 millió forintos mínuszt jelent. A profit 145 millió forint volt, ami az egyéb bevételek és egyéb kiadások különbözetének köszönhető. Megjelent például 21,6 milliárd forint "társaságba bevitt immaterális javak nyeresége" címszóval, ez 2018-ban még csak 11 millió forint volt, míg a kapott támogatás soron is 4,7 milliárd forint szerepel, írja a portál.A Magyar Posta Zrt. az uniós szabályok értelmében piaci szereplőként működik, ezért 15 millió eurót - 5,1 milliárd forint - meghaladó támogatás csak egyedi eljárással adható, Brüsszel jóváhagyásával, ezért még tavasszal levélben fordult az Európai Bizottsághoz (EB) Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, hogy az egyetemes postai szolgáltatóknak garantálható legyen a feladataik ellátásához szükséges teljes körű kompenzáció.A portál emlékeztet, hogy állami társaságnak ott is kötelező például postahivatalt fenntartani, ahol az piaci körülmények között veszteséges lenne, az emiatt keletkező évi több milliárd forintos terhet a költségvetésből kompenzálják.A magyar állam a Magyar Posta Zrt.-nek méltánytalan többletteher jogcímen mintegy 13,4 milliárd forintot utalt át 2014 és 2017 között, a 2020-as költségvetés pedig 4,8 milliárd forintot szán erre a célra.Az mfor.hu arról ír, hogya 2021-es költségvetési tervezetben viszont már 5,3 milliárd forint szerepel a postai szolgáltató méltánytalan többletterhének megtérítése soron. A növekedés vélhetően a forint gyengülésének köszönhető, hiszen a 15 millió eurós határ jövőre már ennyit érhet.Tehát állami támogatás nélkül aligha szerepelne 145 millió forintos nyereség a beszámolóban.Az mfor.hu arról ír, hogy a bérköltségek annak ellenére növekedtek, hogy jelentős leépítések voltak tavaly a Magyar Postánál: teljes munkaidőben tavaly már csak 23,6 ezren dolgoztak a 2018-as 24,5 ezer után. Az összesített bérköltség viszont 104 milliárd forint lett a korábbi 94,6 milliárd forint helyett.A beszámoló szerint még mindig a levelezésből van a legnagyobb bevétele a cégnek: a 2018-as 82,1 milliárd forint után 2019-ben 81,6 milliárd forint jött össze, míg a pénzforgalmi szolgáltatások 51,8 milliárd forintra, a logisztika pedig 24,2 milliárd forintra növekedett.Június elsejétől ráadásul átlagosan 6,3 százalékkal emelte a belföldi és 15,78 százalékkal a nemzetközi csomagfeladás díjszabását a Posta a költségek növekedése és a nemzetközi szállítási díjak drasztikus emelkedése miatt.
Veszteséges a Magyar Posta, mégis nyereséget termel
A magyar állam segítsége nélkül nem jött volna össze a 145 millió forintos profit.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.