A cég vezetése a dolgozókat képviselő szakszervezettekkel állapodott meg az emelésről – közölte az FKF.
A cafeteriakeret nem változik a cégnél.
Tíz százalékkal emeli 2018. január elsejétől a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. a bértömegét.
A cég vezetése a dolgozókat képviselő szakszervezettekkel állapodott meg az emelésről – közölte az FKF.
A cafeteriakeret nem változik a cégnél.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.