Lezsák Sándor azt kérte a hungarikumokat képviselőktől, hogy a klub következő, január 22-én, a magyar kultúra napján tartandó üléséig készítsenek egyperces kisfilmeket a magyar nemzeti büszkeségek sorában lévő 67 hungarikumról. Ez azért lenne fontos, mert a bizottság azon dolgozik, hogy a közszolgálati televízióban, például a Híradó előtt vagy után hogyan lehetne levetíteni 20 vagy 50 másodperces kisfilmeket a hungarikumokról - közölte az Országgyűlés alelnöke.V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésekért és hungarikumokért felelős államtitkára közölte, hogy a hungarikumok külföldi bemutatásához a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és az Agrármarketing Centrum nyújt segítséget a tárcának.
Hungarikumokat égethetnek az agyunkba a köztévé Híradója előtt
A Hungarikum Bizottságnak jövőre az újabb értékek feltárása mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell majd helyeznie a hungarikumok médiamegjelenítésére, elsősorban a közszolgálati médiában - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a bizottság tagja a Hungarikumok Klubjának idei harmadik rendezvényén.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.