A HB Reavis csoport által fejlesztett Agora Budapest komplexum a tervek szerint a 2023-ra készül el. Az öt épületben 12 000 ember dolgozhat majd, az összesen 136 000 négyzetméternyi irodaterülethez pedig egy fél bevásárlóközpontnyi kiskereskedelmi terület is kapcsolódik majd. Az Árpád híd pesti hídfőjénél, a Váci úti irodafolyosó és a Róbert Károly körút találkozásánál felépülő épületegyüttes a londoni székhelyű MAKE Architects és hazai FINTA Stúdió tervei alapján valósul meg. A beruházás további ütemeinek minden részlete még nem ismert, így az sem, hogy a fejlesztő mennyire fogja kihasználni, hogy a terület magasházas besorolású. Radnóty Zoltán, a cégcsoport magyarországi vezérigazgatója nem zárta ki, hogy akár 90 méter magas épület is helyet kapjon a Váci úti csomópontban – írja a Portfolio.
Egész irodapark épül egy 3-as metrónyi pénzből az Árpád hídnál
Nagyszabású kereskedelmiingatlan-fejlesztés indult az Árpád híd pesti hídfőjénél. A Portfolio szerint a teljes projekt várható piaci értéke 140 milliárd forint, ami csak két és fél milliárddal több, mint a 3-as metró állomásainak felújítására és az alagút rekonstrukciójára a főváros rendelkezésre álló pénz.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.