HVG: Visszafogottan ünnepelt az Eb-re való kijutáskor: „Holnap iskola” – figyelmeztette gyerekeit a norvég meccs után. Egy pohár pezsgő azért lecsúszott az Eb-szereplés sikerei után?

Király Gábor: Biztosan sokan azt gondolják, hogy most itt a jól megérdemelt nyaralás és bulizás, de nálam most is az érvényesült, ami a norvégok elleni pótselejtezőt követően: hazajöttem, és minden ugyanúgy ment tovább, ahogy korábban is, a családommal, a közös programjainkkal és a munkámmal a középpontban. Sőt a napi rutinom fontos része, hogy a délelőtti edzés és az ebéd után szeretek egy kicsit aludni, de azzal, hogy még jobban a figyelem középpontjába kerültem, most erről le kellett mondanom.

HVG: Eleget tesz minden megkeresésnek? A stadionépítésekről faggató interjúkat is vállalja?

K.G.: Bármennyire szeretnék is, az időhiány miatt nem tudok mindenkinek a rendelkezésére állni. Politikai kérdésekkel nem foglalkozom, mert nem az én dolgom. Továbbra is sportoló vagyok, nem pedig médiaszemélyiség: nem az a feladatom, hogy sztároljam magam. Nekem mindig is más volt az értékrendem. Engem nem nagyon lehet kibillenteni: mindig is tudatosan éltem, és megterveztem előre minden napot.

HVG: Mihez képest más az értékrendje?

K.G.: A futballistákkal kapcsolatos sztereotípiákhoz képest biztosan más. Ahogy a feleségem sem az a tipikus „futballistafeleség”. A külsőségek nekünk fiatalabb korunkban sem voltak különösebben fontosak. Ha el kell jutnom A-ból B-be, inkább biciklire pattanok, nem megyek autóval, csak mert megtehetem. Ugyanígy nem veszek nagyobb házat és menőbb kocsit. Én nem ezektől a dolgoktól érzem magam többnek és jobbnak. Sosem törődtem azzal, egyik klubomnál sem, hogy melyik játékostársam mennyit keres, nem is tartozik rám. A lényeg, hogy én elégedett vagyok; a pénz mellékes dolog.

HVG: Ha már szóba kerültek a pénzügyei: igaz, hogy annyira felpörgött az Eb alatt a webshopja, hogy több mint 8 millió forintot keresett a szürke mackónadrágok eladásával?

K.G.: Biztos, hogy én ilyesmiről sehol sem nyilatkoztam, nyilván valamelyik bulvárlap terjesztette. Nem szeretem kiteregetni a pénzügyeimet, de ha reálisan belegondolnak, hogy milyen hihetetlenül gazdag kínálat van a piacon sportruházatból, akkor azért nem nehéz kimatekozni, hogy mennyit kereshettem ezzel. Az igaz, hogy a szürke nadrágra folyamatos a rendelés, mindennap kell vele foglalkozni.

HVG: Ha nem szereti sztárolni magát, mégis honnan jött az ötlet, hogy saját, a nevét viselő terméket dobjon a piacra?

K.G.: Évek óta kérdezgették tőlem, Ausztráliától kezdve Kínán át egészen Amerikáig, hogy hol lehet olyan szürke mackót kapni, mint az enyém. Akkora volt már az igény, hogy mondtam: na jó, legyen, de van egy kikötésem: csak minőségi, hiteles darabok készülhetnek. Épp az induláskor, idén áprilisban lettem negyvenéves, és a húszéves évfordulóját ünnepeltük annak, hogy szürke mackóban védek.

HVG: Élete első válogatottmeccsén, 1998-ban hatalmas 11-es-védéssel mutatkozott be az osztrákok elleni barátságos mérkőzésen. A meghatódottságtól a kamerák előtt sírta el magát. Megmaradt valami abból az érzésből?

K.G.: Az ilyen nem múlik el soha. Emóció, szenvedély és hangulat nélkül, csak profizmusból és rutinból nem lehet focizni, nem lehet védeni.

HVG: Szenvedélyből és érzelemből a szurkolók részéről sem volt hiány. Valóságos nemzeti hős lett, aki sok nő szívét is meghódította. Olvassa az önnel kapcsolatos híreket? Megérinti a személyét övező rajongás?

K.G.: Különösebben sosem foglalkoztatott, hogy mit írnak rólam a lapok. Kommenteket sem olvasok, s ezen a szokásomon az Eb sem változtatott. Ráhatásom csak a saját munkámra van, nem arra, hogy hogyan ítélnek meg mások; utóbbit befolyásolni úgysem tudom. A kollégákon és az edzőkön keresztül persze hozzánk is eljutottak a hírek. A szürke mackós napot például – amikor többen is így mentek munkába – nagyon viccesnek találtam. A népünnepély azonban valójában nem rólunk szólt: Magyarország végre saját magát ünnepelhette, a magyarok a szép szereplés okozta hangulatnak örültek. Mi csupán a munkánkat végeztük.

HVG: Nem a pénz motiválja, és elégedett az életével, de túl 800 tétmeccsen és 100 válogatottságon, az Eb szenior csúcstartójaként mi hajtja még mindig előre?

K.G.: Hála istennek, lekopogom, sohasem voltam súlyos sérült, ez is közrejátszik abban, hogy ma is aktívan futballozhatok. Én sosem a csodára vártam, mindig az volt a taktikám, hogy kicsi célokat tűztem ki magam elé. Például nem az Eb-re kijutás nekem a nagy motiváció, hanem az, hogy minden felkészülés, edzés és meccs közben önazonos maradjak. Régebben az volt a célom, hogy egyre jobb legyek, de a legfőbb hajtóerő ma már az, hogy tartani tudjam az elért szintet, és felvegyem a versenyt a fiatalokkal. Vannak itt a klubnál is 20 és 21 éves kapustársaim, akikkel ugyanazokat a gyakorlatokat végezzük; a lényeg az, hogy a sebességem az övéktől ne maradjon el.