Mint arról beszámoltunk, az eper is elfagyott, illetve a cseresznyéseket is érintette a hideg, de a gazdák kaphatnak némi kártalanítást.


Múlt héten és most hétfőn az ország számos megyéjében, így például Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, és Somogy megyében érte fagykár a gyümölcsösöket és a szőlőültetvényeket, a diófák is az áprilisi fagy áldozatai között vannak.
Mint arról beszámoltunk, az eper is elfagyott, illetve a cseresznyéseket is érintette a hideg, de a gazdák kaphatnak némi kártalanítást.


A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.