A 300 hektárnyi barackültetvényen jelenleg a késői fajtákat szüretelik, eddig hektáronként fajtától és területtől függően 5 és 10 tonna között volt a termésátlag – mondta Szénási Tibor. A tavaszi virágzást követő fagyos idő okozta kisebb mennyiség országos összehasonlításban ugyanakkor jónak mondható – tette hozzá.Ismertetése szerint az exportárak az alacsonyabb termés ellenére a tavalyi szinten maradtak, az ipari felhasználásra szánt barack ára meghaladta a tavalyit, és az étkezési minőségű kajszi belföldi piaca is jól alakult.Az export étkezési barackot kilogrammonként 1,10 és 1,5 eurós, belföldön 300-340 forintos áron értékesítették. Az ipari gyümölcsért 150-200 forintot kaptak. Az osztrák piacon ugyanakkor a magyar barackfajtákat alacsonyabb áron lehet eladni – jegyezte meg.A szövetkezet 20 hektárnyi meggyültetvényén magas, hektáronként 10-15 tonnás termést szüreteltek, amit elsősorban külföldre, a feldolgozóipar számára értékesítettek.Az elnök beszámolt arról is, hogy az 52 tagú, közel négyszáz hektár gyümölcsöst művelő szövetkezet a tavalyi, 93 millió forintos árbevétele után várhatóan 120-140 millió forint árbevételre tesz szert. Az árbevétel 60 százaléka származik exportból.A kisvejkei gyümölcstermesztők közül sokan a Balaton-Ker-Tész Szövetkezeten keresztül is értékesítenek gyümölcsöt, ez tavaly körülbelül százmillió forintos bevételt jelentett.
Nem olyan jó az idei baracktermés
Közepes termést takarítottak be eddig a Tolna megye legnagyobb kajsziültetvényét művelő kisvejkei Danubia-Frucht Szövetkezetnél – közölte a szövetkezet elnöke az MTI-vel.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.