Kiderült: egyes dobozokban szója helyett liba-, kacsa-, hattyú- és szárított csirkeláb, valamint tengeri uborka, alga és hal volt. A rakomány Kínából érkezett a rijekai kikötőbe, ahol el kellett volna vámolni a szállítmányt és tovább küldeni Olaszországba. Az importőr egy szlovák cég volt.
A vámosok nem értették, hogy ha szója van a konténerekben, akkor miért van szükség a hűtésükre, ezért kinyitották azokat. Három nap alatt sikerült az összes konténert átvizsgálniuk, amelyek egy részében valóban szója volt, de összesen 20 tonna rejtett, dobozokba csomagolt fagyasztott húst is találtak bennük, több dobozra pedig az volt írva, hogy még 2008-ban csomagolták – írta a lap.
A Novi List nagy sikernek nevezi, hogy a horvát vámosok megakadályozták a nagy mennyiségű, kétes eredetű és minőségű élelmiszer európai piacra jutását.
Kétes eredetű húsrakományt foglaltak le Rijekában
Húsz tonna szójának nyilvánított, hat évvel ezelőtt lefagyasztott, kétes eredetű kínai hússzállítmányt foglaltak le a horvát vámosok a rijekai kikötőben – jelentette a Novi List horvát lap vasárnap.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.