Mindössze 0,1 százalékos infláció lesz idén, és 3,3 százalékkal nő a gazdaság a Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzése szerint. Jövőre azonban összességében már 2,5 százalékkal drágul az életünk, miközben a gazdaság csak 2,4 százalékkal nő.

Idén csak hajszálnyit romlik a pénzünk értéke a Magyar Nemzeti Bank várakozása szerint, és gyorsabban nő a gazdaság, mint korábban gondolták.
Mindössze 0,1 százalékos infláció lesz idén, és 3,3 százalékkal nő a gazdaság a Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzése szerint. Jövőre azonban összességében már 2,5 százalékkal drágul az életünk, miközben a gazdaság csak 2,4 százalékkal nő.

A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.