A nagybani piacokon a lekvárnak szánt gyümölcs esetében 400-500 forintos kilogrammonkénti ár is előfordul, az extra minőségért 1000-1200 forintot kell adni. Az átlagos fogyasztói árak jelenleg 650-800 forint között mozognak.A nagyobb volumenű értékesítés még 2-3 hétig tarthat, de az árak alakulásának erős korlátot szabhat, hogy hó végén kisebb a fizetőképes kereslet – mondta a lapnak Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyümölcstermelői főbizottságának vezetője.A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei és a megyei kormányhivatalok minőségellenőrei a forgalmazás minden szintjére kiterjedő vizsgálatokat folytatnak az utak mentén árusító kereskedők körében – írja a Magyar Nemzet. Az akcióban eddig 262 epret áruló kereskedőt és termelőt ellenőriztek, és 47 esetben merült fel kifogás.A hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy a szezonális gyümölcsöket árusítók ládáin is szerepeltetni kell a termelő nevét, címét, az áru származását – írja a lap.
Most lesz olcsóbb az eper
A korábban jelzettnél két héttel később ért össze a fóliasátras és a szabadföldi szamóca, vagyis a földieper termesztése, így egyszerre nagyobb mennyiség került a piacra, letörve az árakat – írta pénteki számában a Napi Gazdaság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy fokozottan ellenőrzik az utak mentén epret árulókat.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.