Az Európai Unió 2020-ig tartó költségvetési ciklusában 200-250 milliárd forintot fordíthat Magyarország árvízvédelemre – mondta Láng István, Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató helyettese pénteken Baján, az Árvízi veszélyeztetettség Magyarországon 2014 című konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón.A fejlesztések nagyságrendjét nehéz becsülni, de az látható, hogy az Európai Unió egy költségvetési ciklusán belül nem tudjuk a teljes kiépítést megvalósítani – hangsúlyozta a főigazgató-helyettes. Láng István leszögezte, hogy kevés kivételtől eltekintve a vízügyi fejlesztések már mind uniós forrásból valósulnak meg. Ahol nincs idő kivárni az EU-forráshoz jutás idejét, csak ott kell magyar költségvetési forrást felhasználni – tette hozzá.Láng István szólt arról, hogy a konferencia arra ad lehetőséget, hogy bemutassák az árvízi védekezésről készült jogszabályt, illetve hogy mit fognak tenni a közeljövőben. Az első lépcsőben elkészítünk valamennyi folyóra egy nagyvízi mederkezelési tervet, amely a jelenlegi helyzetet rögzíti és rámutat azokra a lehetséges fejlesztésekre, amelyekkel az árvíz kordában tartható, adott esetben csökkenthető – fűzte hozzá.Ez 67 tervet jelent, amelyek első változatát december 31-ig készítik el, majd társadalmi vita után miniszteri rendeletben tervezik kihirdetni, így a fejlesztések a hullámtérben rendezetten történhetnek meg. Nem tiltani akarunk, hanem annak érdekében fejleszteni, hogy az árvíz levonulását megkönnyítsük - mondta.Külön készítenek városokra lebontott önálló nagyvízi mederkezelési terveket is. Láng István a jelenlegi árvízi helyzetről is beszámolt, kiemelve, hogy a Dunán egy árhullám vonul le, amely jelenleg a Szigetköz magasságában tetőzik, de ez Bajánál nem fogja elérni az elsőfokú szintet sem.Zsigó Róbert, Baja polgármestere azt mondta, ha egy olyan védmű épülne, amitől nem látható és nem közelíthető meg a víz, akkor a szabadidő, sport és turisztikai funkcióját részben elveszítené a Petőfi-sziget. Olyan megoldást kel találni, amely megőrzi a sziget vonzerejét, mert a városnak a turizmus az egyik kitörési pontja – hangsúlyozta Baja fideszes polgármestere, a választókerület országgyűlési képviselője.
200-250 milliárdot kaphatunk az EU-tól árvízvédelemre
A 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban 200-250 milliárd forintot kaphat Magyarország az árvízvédelemre.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.