A finn statisztikai hivatal adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 0,6 százalékkal csökkent októberben éves összevetésben, elsősorban amiatt, hogy csökken a papír-, a gép- és a hajóexport iránti európai kereslet.A finn pénzügyminisztérium decemberben jócskán rontott az ország gazdasági teljesítményének kilátásain. Úgy vélte, hogy a GDP 1,2 százalékkal zsugorodik 2013-ban a júniusban várt 0,4 százalékos csökkenés helyett. A minisztérium egyúttal 1,2 százalékról 0,8 százalékra fogta vissza a gazdaság idei évi teljesítményének a növekedésére vonatkozó előrejelzését. A finn pénzügyminisztérium úgy vélte továbbá, hogy a 2013. évi átlagosan 8,2 százalékos munkanélküliség idén 8,4 százalékra nő.A finn statisztikai hivatal pénteken arról is beszámolt, hogy az ipari termelés 0,7 százalékkal csökkent novemberben éves szinten az októberi nagyobb, 3,1 százalékos esést követően. Novemberben már a tizenharmadik egymást követő hónapban csökkent az ipari termelés Finnországban.
Visszaesett a finn GDP és ipari termelés is
Finnországban zsugorodott a GDP októberben és visszaesett az ipari termelés novemberben a pénteken közölt adatok szerint.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.