A légitársaság vezetősége 300 millió euró tőkeemelésről döntött, amihez a kormány egy újabb állami részvényes, az olasz postaszolgáltató, a Poste Italiane révén 75 millió euróval járul hozzá. Ezen felül két olasz bank, az Intesa Sanpaolo és a UniCredit 100 millió euró értékben hitelgaranciát vállal, továbbá 100 millió euró áthidaló kölcsönt is adnak a légitársaságnak a legfontosabb kifizetések rendezésére.
Az Alitalia 25 százalékos tulajdonosa, az Air France-KLM azt közölte, hogy az olasz légitársaság részvényeseinek hétfői ülése után dönt csak arról, hogy miként vesz részt az Alitalia megmentésében. Az Alitalia vesztesége 294 millió euró volt az első fél évben.
Az állami segítséget utólag majd jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak is. Brüsszel néhány éve vétót emelt egy hasonló ügyletnél, akkor a légitársaság 300 millió euró kormányzati segélyt kénytelen volt visszafizetni az államkasszába.
Megmenekülhet az Alitalia
A csődtől csupán néhány napra álló Alitalia olasz légitársaság igazgatótanácsa részben tőkeemeléssel mentené meg a céget.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.