Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője az MTI-nek elmondta: hétfőn alacsony forgalom mellett jelentősebb befektetői érdeklődés hiányában folyt a kereskedés a BÉT-en. A nap nyertese a Richter és a Magyar Telekom papírjai voltak, amelyek árfolyama két százalék körül emelkedett. Az üzletkötő megemlítette: a londoni börzén szünnap volt, ami jelentősen befolyásolta a BÉT forgalmát. Úgy vélte, hogy a lanyha befektetői hangulatot az Egyesült Államok csütörtökön nyilvánosságra kerülő GDP-adata élénkítheti.Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szintén kiemelte a Richter és Magyar Telekom jó teljesítményét. Hozzátette: a magyar értékpapírpiac teljesítményét jelentősen befolyásolhatja a kormány és a bankszövetség tárgyalásainak eredménye a devizahitelesek megsegítéséről.A Mol ára 30 forinttal, 0,19 százalékkal 16 120 forintra csökkent, 130,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 16 forinttal, 0,37 százalékkal 4324 forintra esett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 2,30 százalékkal 311 forintra erősödött, forgalma 105,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 66 forinttal, 1,85 százalékkal 3640 forintra nőtt, a részvények forgalma 484,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 325 forinttal 21 285 forintra emelkedett, forgalma 363,6 millió forint volt.A BUMIX 1015,29 ponton zárt hétfőn, ez 7,17 pontos, 0,71 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Enyhe pluszban zárt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,76 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 18 243,97 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 2,51 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen mozgott a pénteki záráshoz képest.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.